Túl sok...

A kérdés az, mennyit kell engedni a világnak magadból. mi az a határ amelynél már nem te vagy vagy túl kevés marad belőled magadnak. Arra gondoltam hogy nem vagyok buddhista. Ergpo mindent egy lapra kellene feltennem. De nem teszem. És mitől félek? És mért érzem hogy megmagyaráézhatattlan az egész? Olyan nehéznek tűnik. Túl nagy ár és túl sok kiszámlázásban. NÉha már az izmaim is fájnak.
Az a legrosszabb hogy az ember megszokja. Vagy ezt lehet el is vetem és nem is lehet megszokni. Mert a megszokás és addittológia nem ugyan az. Az utóbbi rosszabb. NEm lesz jobb a dózis után csak állapotba kerül az ember. ÉS az a legrosszabb talán hogy ilyenkor gondolkodik a legtisztábban, vagy a félelmetes arcea az egésznek hogy azt HISZI ilyenkor gondolkodik a legtisztábban. Ez talán veszélyes. Totális nyugalom és totális káosz van a fejben. Nehezen lassan emelkedik a mellüreg és süllyed, lassan dobog a szív de pillanatok alatt piroskarikás látás csillagok a retinán. Fájnak már az izmaim bele. Mindig van valami. Valami rajtam kívülálló. Ésbár az ember persze megtanulja a gondok jórésze rajta kívülálló eredővel rendelkezik egyszerüen csak meg kell oldani őket, mégis túl sok. Túl sok a rajtam kívülálló. LEhet nézőpont kérdésec csak. Ha a magamban gyökerező problémákat megoldanám, más lenne minden. De lehet túl sok embernek kellene túl nagy árat fizetnie. TÚL sok a lehet...

Meglepő de...

Sosenem nincs időm de ma mégis váratlanu jólesett kimozdulni ugyanabb ami előtt npa mint nap eljárok de sosem térek be. A templomkert. Lapos fények kevés téma de mégis üdítően hatott