Perszelő viharszünet hasítja az aszfaltot
Cseppek parázslanak a fény nyomán
Ezt adja nekik a perc mint kalandot
A sors már csak ilyen profán
Szellő üzeni a múlt esőt
Sziporkázza a levegőt
Minden fűszál vágyta az elsőt
S ringja már az elköszönőt
Tonnás súlyú a fehér játék
Fénynek hívatja magát
Nem kell ehhez semmi kellék
Látni cikázó játékát
Tovatűnű gomolyság máshol ontja lelkét
Dühöngi hullámban életadó erejét
Harsognak cikkcakk szavai a fenntnek
-Elmúlok s jobb lesz a lentnek-
(saját)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése