vizen

csonka alak ül a molon
vágy szabdalt teste fako
elméje megbotlik minden gondolaton
elmulása hallható

prüszköl a víz talpán
acél hideg némán nyaldos
kedves enyhítene szomján
de ürességben mámoros

csillagok köröznek odafent
ráncok táncolnak idelent
simul a víz az időben
tükör öregszik a felszínen

rebbenő időben képek a hangok
kacag a kedves ki rég halott
ernyedve matatnak a kéztagok
de ő már mást csókolgatott

angyal

jajgat a szél a csonton
borosta marja az arcon
leszegett fejjel tipor a mult
csapzó bika a féénytől megvadult

krómozott eső veri a tarkót
paták taposák a mulandót
vérben vegyül a méreg
oldódik a szíven a kéreg

sanyvadva issza be magát
zöldülve teríti átkát
dobbanás egyre lassabb
már az elmúlt a magasztosabb

epileptikus angyal nyit utat
fénnyel vagdal szarvat
könnyebbülés görcsben adagolva
inkább ez mint a mult zivatara

Barna árnyék kósza szellőn
derű lantja csillan az erdőn
igézőn nevet az évszak a ravasz
Rejtve illan a mosolygó tavasz

napon várva

csillogó sárgában vérzik a fecske zaj
fakító fényben fürdik a távoli kacaj
remegő zsibongás tovaszáll a fényben
keresve kutat a tekintet a tömegben

párra lelve nyugszik a szempár
édes a csók ha keserű is de hazatalál
vágyban ölel melegen a rettegés
sok a pillanat az élet oly kevés

visszatérők

végtelen lendülettel gyűrődik a düh

eleseredetten kapaszkodik az elme
kegyelem nélkül menelülsz fejvesztve
álmok emlékek édes filmszerű képek
hajthatattlanul vissza visszatérnek

kérlelve hunyni le szemet
feledni vágyva minden gerjedelmet
facsarva ellenkezik a szív
ürességben mégis téged hív


kifáradva elhagyatva bugyorban